So 80's #Adams

Nos rászántam magam én is a '80-as évek listámra, de, hogy 10 dalban összesűrítsem a rám leginkább ható darabokat, hááát, kettőt és könnyebbet. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok nagyjából kronologikusan haladva ugrálni a stílusokban és így emelek ki néhány számomra kiemelkedő zenét.

Először is kezdeném a sort a punk-kal, ami - ha már nem is az volt a '80-as évek elején, mint pár évvel korábban,de - adott azért jónéhány nagyszerű dalt az örökkévalóságnak, ilyen volt például a The Clash  '82-es Rock The Casbah-ja is.

Naszóval a punk dolog ugyebár elkezdett mutálódni és jött az, amit ma post-punknak hívunk, nameg egy rakás zenekar is, akiket ma már énekórán simán tanítani kéne a Hej Jancsika helyett. Ha két post-punk bandát és számomra kedvenc dalukat kéne kiemelnem a korszakból, akkor a The Church Under The Milky Way Tonight című '88-as és az Echo & The Bunnymen The Killing Moon című '84-es felvétele jut eszembe.

A post-punkkal karöltve megindult a new wave folyam, és igazándiból nem is lehet a két stílust különszakítani. A két dolog közti legnagyobb különbség leginkább abban rejlett, hogy a new wave előadók előszeretettel kísérleteztek elektronikus hangszerekkel, míg a post-punk inkább gitárközéppontú dolog volt. Gyakorlatilag ezer meg ezer számot említhetnék, amit szeretek és new wave jelzővel lehet illetni, beleértve azokat az évtized közepe körül és után íródott dalokat is, melyeket már inkább a szintipopba sorolnak. Megpróbálok pár olyat kiemelni, melyek azért még az igazi elsővonalas new wave-et képviselik. 

Számomra örök kedvenc a '80-as Cars című szám, melyet a korszak nagy mágusa Gary Numan írt, és azóta számtalan autós film betétdala volt. 

A Blondie-t én nem sorolnám feltétlenül a new wave bandák közé, ám mégis a last.fm-re hallgatok, és ha már 1980, akkor Call Me, ami gyakorlatilag megunhatatlan.

A Devo-ra az utóbbi időben kaptam rá, a Whip It című dalukat azonban régóta ismerem és szeretem, bár csak a zenekar harmadik legjobb dalának tartom, a Mongoloid és a Be Stiff után, ám e két utóbbi darab még a '70-es években maradt..

Az A Flock Of Seagulls talán legütősebb dala a '81-es Run So Far Away, amit a szemfülesebbek hallhattak a GTA Vice City-ben is. Nem vagyok valami nagy játékos, sőt sok éve nem játszom, azonban, ha valaki akar érezni egy kis mocskos '80-as évek-életérzést, annak feltétlenül ajánlom!

Azt hiszem a Soft Cell '81-es Tainted Love feldolgozását senkinek nem kell bemutatni, emblematikus videójával együtt a '80-as évek trónján van a helye.

Három-négy éve megkérdezte tőlem valaki, hogy én mit neveznék minden idők legjobb zenéjének. Kis gondolkodás után rávágtam, hogy a New Order Blue Monday-át, amiben minden megvan, ami egy tökéletes dalhoz kell. Utólérhetetlen és megismételhetetlen.

Az Alphaville-t Attila is megemlítette, nálam viszont nem a Big In Japan viszi a pálmát, hanem a Sounds Like A Melody.

Idővel persze a hagyományos értelembe vett new wave-dolog is erőteljesen mutálódni kezdett, elindult egy lendületesebben elektronikusabb és sötétebb vonal - aminek talán legnagyobb karaktere a Depeche Mode, akik számomra leginkább az A Question Of Time-mal maradtak emlékezetesek - és elindult a szintipop is teljes erőbedobássa, előtte azonban teszek egy kitérőt.

A kitérőt egy gyakorlatilag behatárolhatatlan banda miatt kell, hogy beiktassam, akik nem voltak mások, mint a Tony James által életre hívott Sigue Sigue Sputnik. Ők gyakorlatilag továbbgondolták a punkot, vegyítették mindenféle elektronikus dologgal és eszement hangmintákat gyűrtek a dalokba. Legnagyobb klasszikusuk egyértelműen a Moszkva Tér-ben is megszólaló Love Missile F1-11.

Naszóval szintipop. Hát, itt is millió kedvencet ki lehetne emelni és igen nehéz válogatni, de azért valamelyest megpróbálom...

Örök klasszikus, kötelező házibulizene és gyakorlatilag mindig megmosolygtat. Vajon mi lehet ez? Naná, hogy a ma már nővé érett Pete Burns csapatának, a Dead Or Alive-nak a legnagyobb klasszikusa, a You Spin Me Round.

A '80-as években két igazi autósüldözős zene volt, az egyik a Yazzoo Don't Go-ja, a másikról meg majd később!

'Relax, don't do it'. Most sem nehéz a kérdés. A Frankie Goes To Hollywood '83-as debütálódaláról van szó, ami szintúgy megkerülhetetlen.

A szebb napokat is látott A-Ha Take On Me-ját sem kell senkinek bemutatnom, azonban nekem a nagy kedvencem a norvég bandától a The Sun Always Shines On TV. (Na amúgy ilyen haj kéne nekem:D)

Jimmy Sommerville a korszak, és a stílus koronázatlan királya. Tűzforró az az ember, én mondom. Karrierje a Bronski Beat-tel indult, amivel olyan örökzöldeket gyártott, mint például a Smalltown Boy, aztán a The Communards-szal folytatódott, ahol tovább perzselte a levegőt. Az utóbbi csapatánál sajnos nem tudok dönteni, egyszerűen imádom, mind a Don't Leave Me This Way-t és a Never Can Say Goodbye-t is.

Igazából stílusügyileg elég nehezen tudom besorolni Murray Head One Night In Bangkok-ját, de asszem a szinti-pop vonalba lehet leginkább. Lényeg a lényeg, Bangkok fura hely!

A németek halhatatlan nagyasszonyát, Nena-t sem lehet igazából teljesen kategorizálni, ha a last.fm-re hallgatok, akkor pop, rock, szintipop és new wave. Hát.. Nem is próbálkozok inkább a besorolással. A 99 Luftballons, az asszem mindenkinek mond valamit. Hú azért ne mondja senki, hogy nem szekszi!

Ha már Nena, akkor természetesen itt a brit megfelelő is, aki nem más, mint Kim Wilde. Na az a néni se volt semmi. A Kids In America (hú-ú) az zseniális!

Kezdek egyébként áttérni a hagyományos értelemben vett, igazi pudvás '80-as évek popzenéjébe, de aki még bírja olvasni ne adja fel, lesznek még itt meglepetések.

Naszóval Kim Wilde amúgy fogta magát és összeállt egy Mel nevű leánnyal '86-ban, aztán ketten megalapították a Mel & Kim fantázianevű formációt, akiknek minden idők talán legidiótább számát köszönhetjük, a Respectable-t.

Maradok egyelőre a gyengébbik nemnél, viszont visszaugrok pár évet. A következő áldozat Laura Branigan, akinek legmaradandóbb alkotása az 1984-es Self Control volt.

'84-ben volt egy bombasztikus nyári sláger, amit szintén hölgyeknek köszönhetünk. A Bananarama nevű brit hármasfogat Cruel Summer-je órási floorfiller volt.

A Bananarama lányok sem voltak csúnyák, azonban Samantha Fox gigamega mellei mögött simán elbújhattak. A Touch Me című szám a korszak hímjeihez intézett legerotikusabb vállalkozás!

Ha már az erotikánál tartok, akkor feltétlenül meg kell említeni a mocskos módon dekoratív, ám vélhetőleg nem túl okos leány, Sabrina egyetlen értékelhető alkotását, a Boys Boys Boys-ot, melynek klippje azért egy erős merénylet a férfitársadalom ellen!

Az előző dalhoz egyetlen egy motívumban kapcsolódik a következő, mégpedig abban, hogy szintúgy '87-es. A Bros nevű ikertinifiúduó (Jézus ereje) hatalmas dala volt ebben az évben a When Will I Be Famous.

Most teszek egy kis kitérőt a diszkózenék felé, azonban még lesz szó popról, sőt metálról is!

'80-ban egy olyan slágert írtak, ami azóta is diszkóhimnusz, ez volt a Lipps Inc. Funky Town-ja, számomra azonban a korszak legemlékezetesebb tánczenéje a Gloria Estefan és a Miami Sound Machine közös megmozdulásaként létrejött Dr Beat. Ha viszont olyan dalt keresek, amire tényleg lehet bulizni, az nem más, mint Ray Parker Jr. Ghostbusters-e, amit ugye senkinek nem kell ecsetelnem, hogy melyik zseniális film soundtrackje. Who You Gonna Call?

Unikum és kihagyhatatlan részlet a '80-as évek tengeréből Divine, aki igazándiból fiúként látta meg a napvilágot, csak kissé megváltozott.. Filmes és zenei sikerének '88-as halála vetett véget, ám olyan remekműveket hagyott ránk, mint például a Shoot Your Shot.

Ha egy igazán igényes elektronikus zenét kéne kiemelni az évtizedből, akkor feltétlenül a korszak másik nagy autósüldözős zenéje lenne az, ami nem más, mint a Yello The Race című száma, személyes kedvencként viszont még kiemlném a Trans-X Living On Video-ját.

A '80-as évek sajátos mozzanata volt az itáló-diszkó, ami szintúgy az eddigiekhez hasonlóan megkerülhetetlen fogalom.Ez a stílus valamiért elég fiatalon elkezdett foglalkoztatni, meglehetősen viccesnek találtam, ma már természetesen teljes komolysággal tekintek rá. : )

Nagy kedvencem a Digital Emotion Go Go Yellow Screen-je, aminek a putyogásai és 'gó!gó!'-jai egyszerűen felbecsülhetetlenek.

A Miko Mission művésznév alatt megbújó felettébb szimpatikus (haha) úriember How Old Are You című gigamega dancefloorkillerje a stílus egyik fergeteges momentuma.

Ha még az erőteljesen elektronikus jellegű zenéknél tartunk, akkor feltétlenül meg kell említenünk a hip-hop-ot is, nameg azokat a kezdeti house-próbálkozásokat, melyek azóta szétszabdalva fekszenek egy műtőasztalon és minden dj csemegézik a sample-jeikből. Ilyen volt például a M/A/R/R/S Pump Up The Voloume című klasszikusa.

Ha '80-as évek hip hop, akkor nekem egyértelműen Afrika Bambaataa és a Looking For The Perfect Beat. 'We like the party, rock the party!'

Igazán menő dolog viszont akkor született, amikor összeért a rock és a hip hop. Gondolom mindenkinek bevillant az azóta is meghökkentő párosítás, azaz az Aerosmith és a Run DMC Walk This Way-je.

Ebben az évtizedben egyszerűen hemzsegtek a hipermenő rokksztárok. Ugye ilyen volt az előbb említett Steven Tyler is, valamint Rod Stewart is, akinek Baby Jane-jéért örökké hálásak lehetünk. Azért a klippben a sárga csőnadrágos outfitért irigy vagyok!

Elég tanácstalan vagyok, hogy hova is soroljam az INXS-t, Michael Hutchence mindenesetre van akkora arc, mint az előbb említett két öreg róka. Számtalan kedvencem közül, talán a Need You Tonight-ot emelném ki, egyenesen '87-ből. Azért ők írtak még a '90-es években is zseniális dalokat, csak ugye szegény Michael..

A '90-es években érte el csúcsát a svéd Roxette is, node kezdeti sikereikhez tartoznak olyan klasszikusok, mint például a The Look.

Volt már szó a  cikkben elég zúzós zenéről, azonban a '80-as évekre igen jellemző hajmetálegyütteseket még nem említettem. Vétek lenne kihagyni őket, főképp azért, mert a poszt egy beöltözős buli aprópójából készül, és remélem jópáran gondolkodnak mondjuk egy Twisted Sisters-küllemen! Ha már megemlítettem a bandát, akkor semmiképp sem mehetek el gyönyörű klasszikusuk a We're Not Gonna Take It mellett.

Egyetlen igazi metálarc szeme sem marad száraz arra a mondatra, hogy 'Come On Feel The Noise, Girls Rock The Boys', ugye? Naná, hogy Quite Riot!

Kicsit ha elevickélünk a metáltól, találunk azért hasonlóan súlyos arcokat. Alice Cooper ha magyar lenne valószínűleg tíz éves bérlete lenne a kúllista első helyére. Azért olyan dalt, mint a Poison, csak egy igazi istencsászár képes írni!

A keményvonal lezárásaként pedig a Yes Owner Of A Lonely Heart című feledhetetlen klasszikusát hoznám elő.

Na csak a végére értem a kis kedvcsinálómnak, igazán remélem, hogy lesznek olyanok, akik végigküzdik magukat ezen a nem kevés soron, nomeg remélem azért valamelyest inspiratív jellegű a dolog. A We Love 80's bulival kapcsolatban lesz még egy posztom, ahol egy olyan stílust fogok kivesézni (ígérem huszadennyi karakterben), amit eddig nem tettem meg. Hogy mi is ez? Ez egyelőre legyen titok! : )