Adós maradtam még egy poszttal a szombati We Love 80s bulit illetően. Egyszerűen emberiség elleni vétség lenne elmenni szó nélkül a korszak legjobb film- és sorozatzenéi mellett. Félreértés ne essék, most nem olyan dalokra gondolok, mint például a Top Gun-ban elhangzó Take My Breath Away, mert erről nem feltétlenül mindenki a filmre asszociál. Jelen esetben azokra a dalokra szeretném helyezni a hangsúlyt, amikor már néhány jellegzetes szintihang hallatán beugrik az embernek például az, hogy 'baazmeeeg, Axel Foley'.
Noigen, kezdeném is a sort Harold Faltermeyer utánozhatatlan és megismételhetetlen gyöngyszemével, az Axel F.-fel. Naná, hogy mindenki egyből a piros Merci motorházán pihenő Eddie Murphy-re asszoicál.
Következő gyönyörű darab jópár évvel korábbi az előzőnél, ám legalább annyira hatásos. A néhai és nagyszerű Freddie Mercury vezette Queen számomra egyik legemlékezetesebb alkotása a Flash Gordon-film főcímdala, ami mi más címet kaphatott volna, minthogy Flash?!
Elkerülhetetlen, hogy ismét megemlítsem a legutóbbi posztban is szereplő Ray Parker Jr.-t és Ghostbusters-ét, de a Szellemirtók főcímdala fenomenális.
Némi mozis bevezető után pedig jöjjenek a '80-as évek nélkülözhetetlen zászlóvivői, azaz a szupersztár sorozathősök, akiken generációk hada nőtt fel.
Indítanám is a gondolatfolyamot a Miami Vice-os Sonny Crockett-tel és a róla elnevezett Jan Hammer dallal, azaz a Crockett's Theme-mel. Ki az, akinek erről a dalról nem a hófehér zakók, kétsoros görkorcsolyák, Wayfarerek és a Ferrari Testarossák jutnak eszébe?
Piros Ferrari, hawaii-ing és minden epizód végén más nővel smárol? Naná, hogy Thomas Magnum. Kisgyerekként sosem értettem a nőket, hogy mit esznek azon a szőrös fickón, de ma már belátom, a libidó a bajúszban összpontosul! Mike Post Magnum főcímdala azt hiszem mindannyiunknak végérvényesen beleégett a szürkeállományába.
Mindig tudtam, hogy a menőknek három nevük van. Nekem csak kettő jutott sajnos, nem úgy, mint Richard Dean Andersonnak, aki egyértelműen nem a Csillagkapus marhasága miatt lesz számunkra emlékezetes, hanem a Macgyverként alkotott maradandó technikaóra leckék miatt. Megtanulhattuk például, hogyan is lesz egy tincs bundeszliga-hajból fél köbméter napalm. Ám Macgyver barátunk feleannyit sem ért volna Randy Endelmann szívhezszóló főcímdala nélkül.
Szerintem minden korombeli hímnemű szeretett volna anno Michael Knight lenni (márcsak Bonnie miatt is). A szebb korszakokat is megélt Dávidunk folytatásos lírájához készült soundtrack egy Stu Phillips nevű úr munkáját dícséri, és dícsérheti is, mert az a fickó olyan mesterművet alkotott, ami valószínűleg sohasem válik lerágott csonttá.
Ha azt mondom négy baromi jó arc figura, és egyikük fekete, akkor ugye senki sem asszociál a Bloc Party-ra? Jóhogy nem, hiszen a Bloc Party-felállás már működött a '80-as években is, csak úgy hívták őket, hogy Szupercsapat! A főcímdalt az a Mike Post komponálta, aki a Magnuméért is felelős volt. Ajánlom az egymás utáni hallgatást, figyeljük csak meg a jellegzetesen horzsoló gitár-témát!
Végezetül pedig jöjjenek - a Zoltánunk által is megemlített - megismételhetetlen '80-as évekbeli rajzfilmek, melyeknek főcímdalai valahogy százszor jobbak voltak a maiaknál. A teljesség igénye nélkül az alábbi linken elérhető egy top10-es válogatás mutáns tinédzser teknősökkel, gumimedvékkel, bigyófelügyelőkkel és természetesen Chip-pel és Dale-lel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése