Veszett sebességgel száguldott el velünk a nyár, és ugyebár a blog tekintetében szépen végigtétlenkedtük. No egy kis krízishelyzet után úgy döntöttünk, hogy továbbvisszük a dolgot. Nem is szaporítanám tovább a szót, hisz az elmúlt három hónap során olyan alapműveket hagytunk ki és olyan eladókat mellőztünk, akik már most komolyan meghatározzák 2010 zenei színterét. Úgy döntöttem, hogy az első szeptemberi posztot az elmúlt hónapok számomra legfontosabb előadóinak szentelem - néhol épp a legaktuálisabb újraértelmezésben.
A sort a kanadai Chromeo-val kezdem, akiknek Don't Turn The Lights On című csodás, ám igen lassú dalát az Aeroplane duó ültette át lötyögős formába, tőlük szokatlan módon. A belga párostól megszokhattuk, hogy remixeik általában fűben fekvéshez, vagy akár repüléshez készülnek, ennek ellenére a Chromeo remix egy táncolós újdiszkó átírat.
Az idei év egyik legjobb lemezének tartom a Crystal Castles második albumát, a Vietnam című szám azonban nem volt rám túlzottan nagy hatással. Az utóbbi időszak egyik legmeghatározóbb űrdiszkó remixerei, a Midnight Conspiracy hármasfogata azonban kezelése alá vette a dalt, és nagyszerű dolgokat művelt vele.
Meglepetésként tapasztaltam néhány héttel ezelőtt, hogy a 2010-es Groove Armada lemez sokkalta jobb, mint gondoltam. Személyes kedvencként a korongról leginkább a History-t tudnám kiemelni, melyhez augusztusban a sokat emlegetett GRUM is megcsinálta a saját verzióját. A dal értékéből nem vett el, de igazándiból túl sokat nem is pakolt hozzá, ám a remix mégis megállja a helyét bárhol és bármikor.
Az idei év egyik legnagyobb befutójelöltjeként emlegették már januárban a manchester-i Hurts-öt. Nagyon úgy néz ki, hogy a duó be is váltja a hozzá fűzött reményeket, mivel mind a Better Than Love, mind a Wonderful Life tarol, az album pedig a napokban lát napvilágot. Az utóbbi dalhoz készült egyik legfontosabb átírat ahhoz a Mantronix néven dolgozó remixerhez köthető, aki nem azonos a '80-as évek kultikus hip hop csapatával.
A Justice-os Xavier által támogatott Jamaica bemutatkozó albuma nagyszerűen sikerült: dugig van pörgős dalokkal, ám kevesen tudják róluk, hogy 1-2 éve még Poney Poney néven alkottak trióként. Tavaly év végén még ezen a néven jött ki a When Do You Wanna Stop Working és a Cross The Fader című daluk is, melyek azért valljuk be, a Jamaica lemez talán legfontosabb momentumai.
A Klaxons második albuma talán az idei év egyik leginkább várt lemeze volt. Összességében nem beszélhetünk semmiképpen sem rossz anyagról, ám nem kaptunk tőlük olyan meglepő impulzusokat, mint a Myths Of The Near Future idejében. A második, Surfing The Void címre hallgató korong abszolút egységes képet mutat, ám a kettes számú dal, a The Same Space kiugrik a masszából.
Akit tehetettem, és kompatibilisnek éreztem hozzá, már beoltottam a Miami Horror Illumination címre hallgató lemezével. Az általam agyonmagasztalt melbourne-i csapat az év egyik legszebb albumát adta ki augusztusban, gyönyörű szintikkel, csodálatos vokálokkal, a már jól bevált, '80-as évek orientálta űrdiszkó-vonalából szigorúan nem kilépve. Számomra a lemez legkellemesebb részlete a Summersun című öt és fél perces dal, mely hallgatása közben perverz módon vágyom a Nap melegére.
Ha akarnék sem tudnék szabadulni a '80-as évek bűvöletéből, mivel azok a bandák is belefutnak a korszak hangzásvilágába, akik néhány éve még más utakat jártak. A The Ting Tings második albumát hivatott beharangozni a Hands című dal, melynek hangszerelése elég autentikus módon '85 környékén mozog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése